IVÁNCSA KSE
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menű
     
Felnőtt csapat
     
Ifjúsági csapat
     
FMLSZ
     
U-16 csapat
     
U-13 csapat
     
U-11 csapat
     
U-9 csapat
     
U-7 csapat
     
Bajnoki Végeredmények
     
Hírek
Hírek : Érkezők és távozók

Érkezők és távozók

  2017.07.25. 21:45

Ketten jöttek - Ketten mentek!


A szakmai stáb döntése értelmében Fodor Gergely és Barócsai Bence távozik az első csapat keretétől. Domján Attila vezetőedző már egyeztetett az érintettekkel, így az elválás ha nehéz is, korrekt kereteken belül történik.
Bízunk benne, hogy Gergő és Bence szép emlékekkel távoznak Iváncsáról, ahol előbbi tagja volt már a 2011/12-es megyei első osztályú bajnokcsapatunknak; utóbbi pedig egyszeres megyei bajnoknak mondhatja magát!
Sok sikert, és további eredményes pályafutást kívánunk a távozóknak!

Az érkezők oldalán is új nevekről számolhatunk be, mégpedig a korábbi megyei rivális Mór kulcsembere, Cseszneki Richárd, valamint az elmúlt idényben a Puskás Akadémia második csapatának meghatározó tagja, Kertai Dániel egyaránt aláírt Iváncsára!
A 21 esztendős Cseszneki a Videoton neveltje, támadó középpályás, aki az elmúlt időszakban a magyar minifutball-válogatottnak is oszlopos tagja. A Puskás Akadémia előtt a Videotonnál is pallérozódó, 19 esztendős Kertai személyében pedig a védelemben és a középpályán egyaránt bevethető futballistát igazoltunk.

A továbbiakban még várhatóak változások a felnőtt keretben, melyekről természetesen hírt aduk majd!

 

     
Szavazás
Dobogon Végez az ifi csapatunk?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Time
     
Ultrák
     
Mérkőzés jegyzőkőnyvek
     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2011-09-28
     
Zene
     
Költségvetés
     
Utánpotlás beszámoló
     
Pályázati képek
     
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon